Csernicskó István a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora szerint a szociális ösztöndíjak, kollégiumi támogatások és a baba-mama szobák kulcsfontosságúak a családos hallgatók számára. Kiemelte, hogy az egyetemen belül igyekeznek minden lehetséges támogatást megadni azoknak a fiataloknak, akik családot alapítanak.
Fontos-e Ön szerint, hogy a fiatalok felsőoktatási tanulmányok mellett is tudjanak családot alapítani, és ha igen, miért?
A lehetőséget mindenkinek meg kell adni, hogy ha úgy érzi, úgy gondolja, és olyanok a körülményei, akkor családot alapíthasson, függetlenül attól, hogy éppen tanul valaki, vagy dolgozik valaki, vagy éppen valamilyen más elfoglaltsággal rendelkezik. Egyértelműen úgy gondolom, hogy a családalapítás egy olyan fontos döntés az ember életében, amit csak azért mondjuk elhalasztani, mert az ember mondjuk felsőoktatási intézményben tanul, hát hiba volna. Éppen ezért a mi feladatunk meg az, hogy ha ilyen lehetőség, ilyen döntés előtt áll mondjuk egy fiatal, akkor azt ne akadályozzuk, hanem ha lehet, akkor segítsük, vagy legalábbis ne tegyünk ellene.
Mit tesz az ön intézménye a családos hallgatók támogatása céljából, akár a felvételikor, akár a tanulmányok alatt, akár a végzést követően?
A felvételi rendszer Ukrajnában erősen központosított, ami azt jelenti, hogy sajnos nem tudunk semmiféle olyan plusz pontot, vagy kedvezményt, vagy bármilyen más támogatást adni azoknak a fiataloknak, akik családosok, mert az ukrán felvételi szabályzat a központi felvételi normákon alapszik. Az intézmények autonómiáját gyakorlatilag szinte teljesen figyelmen kívül hagyja, és kötelezően a háborús veteránok, a katonák, azok családtagjai stb. részesülnek különféle kedvezményekben. Így tehát a felvételi eljárás során sajnos nem tudunk semmiféle támogatást nyújtani. Mikor a hallgató már felvételt nyert, és mondjuk családos hallgató, vagy gyermekei vannak, stb., akkor van néhány olyan dolog, amellyel próbáljuk segíteni az ilyen hallgatókat. Az egyik az, hogy többféle ösztöndíj kategória létezik az intézményen belül. Például a tanulmányi ösztöndíjak, az úgynevezett akadémiai ösztöndíjak mellett vannak szociális ösztöndíj projektjeink is, amelyeknél azokat a hallgatókat, akiknek van kiskorú gyermekük, azokat támogatjuk. Tehát kaphatnak szociális ösztöndíjat, ami magasabb ilyen esetben, mint a tanulmányi ösztöndíj, ez megpályázható. Továbbá a kollégiumi elhelyezésnél azok a hallgatók, akik családjukkal együtt szeretnének elhelyezkedni, szeretnének itt élni, kollégiumban lakni, azok is kaphatnak ilyen támogatást, ilyen kedvezményes elbírálású és kedvezményes lakhatási lehetőségeket. Az intézményünk nemcsak felsőoktatási intézmény, hanem alapítói vagyunk például egy óvodai hálózatnak, ami azt jelenti, hogy Beregszászban is működik egy óvodánk, ahol azok a hallgatóink, akik gyermekek, nem csak hallgatóink, munkatársaink, oktatóink, szóval főiskolai polgárok, akiknek óvodáskorú gyermeke van, ott kedvezményesen, kedvezménnyel kaphatnak óvodai férőhelyet, ami nem egyszerű dolog, mert Ukrajnában, Beregszászban az óvodai férőhelyek elég szűkösök, és ez lehet segítség azok számára, akik óvodát keresnek a gyermekük számára.
Az intézményen belül megpróbálkoztunk azzal, hogy egy úgynevezett baba-mama szobát hozzunk létre, alakítsunk ki, ahol az a hallgató vagy kolléga, aki pici gyermekkel érkezik mondjuk órára, vagy éppen részmunkaidős munkába, akkor ott tisztába tudnak tölteni a gyermeket, megtalálja azokat a lehetőségeket, ahol a gyermekkel esetleg eltölthet kis időt, ahol van egy kis játszószoba, vagy egy ilyen sarok, szóval ezzel is próbáljuk támogatni. Valamint egyéni tanulmányi út kialakításával is segítjük a családos hallgatókat, ami azt jelenti, hogy a hallgató meglehetősen rugalmasan tudja kialakítani a saját tanrendjét, órarendjét. Például kaphat esetleg szabad óralátogatást, bizonyos tárgyakat ilyen távoktatásban teljesíthet. A gyakorlati helyek megválasztásánál nyilván próbáljuk támogatni azt, hogy közelebb kerüljön a családjához, nem küldjük el 100 kilométerre a gyakorlatra, illetve arra is lehetőség van, hogy bizonyos kedvezményeket kapjon a hallgató. Nyilván nem a vizsgakövetelmények alól, hanem a kötelező óralátogatás, a kötelező gyakorlatok teljesítése az rugalmasabb azok esetében, akiknek gyermekeik vannak, de akár még azokat a fiatal kollégákat is támogatjuk, nem csak a hallgatókat, akik családosak, hiszen például elindítottunk egy úgynevezett Fecskeház programot, ahol azok a fiatalok, akik nem rendelkeznek önálló lakással, de már kollégiumból kinőttek, azok pályázhatnak szolgálati lakásra, és vannak is olyan családos fiatalok, akik ezekben a lakásokban laknak. Sőt, hát van olyan kollégánk, akinek nemrégen született gyermeke ebben a fecske házban. Tehát próbálkozunk azzal, hogy legalább ne nehezítsük meg, és amivel lehet, támogassuk azokat a fiatalokat, akik gyermeket vállalnak. A kollégák körében is az oktatói minősítés rendszere és teljesítményértékelés rendszerében a családi mutatók azok bizonyos plusz pontot érnek, ha kiskorú gyermeke van, ha gyermeket nevel, ha gyermeke itt tanul, szóval sok ilyen módon közvetve ugyan, de próbáljuk támogatni azokat, akik gyermeket vállalnak, családot alapítanak.
Tervezi-e bővíteni az előzőeket, és ha igen, milyen támpontokat várnak ehhez a NOE kutatástól?
Az akadályozza és nehezíti a helyzetünket elsősorban, hogy Ukrajna kiszámíthatatlan ország. Nyilván a családalapításban is, meg az intézményvezetésben is, az intézményi stratégia és a családstratégia kialakításában is a legnagyobb probléma az, hogy a jelenlegi társadalmi, politikai és gazdasági helyzet sajnos nem alkalmas arra, hogy hosszú távú stratégiákat alakítsunk ki. Ennek ellenére nyilvánvaló, hogy ha nem lesznek családok, nem lesznek gyermekek, akkor egy oktatási intézmény léte erősen megkérdőjeleződik, mert hallgatók, diákok nélkül, gyermekek nélkül nem lehet óvoda, iskola, főiskola. Így tehát egész egyszerűen elemi érdekünk az, hogy megpróbáljuk támogatni azokat a fiatalokat, akik családot akarnak alapítani. Azokat a szociális programokat, amelyeket elterveztünk, azokat sajnos most fel kellett függesztenünk. Például az, hogy további olyan lakásokat, olyan kollégiumi férőhelyeket alakítsunk ki, amelyek éppen ilyen fiatal családoknak, friss házasoknak vannak kitalálva. Tehát a további bővítés leállt egész egyszerűen a háborús helyzet miatt, az erre szánt forrásokat óvóhelyek létesítésére kellett fordítanunk, mert hát háború van, légiriadók vannak és ezek a követelmények léteznek.
De például az épülő és sajnos a háború miatt elhúzódóan épülő új sportkomplexum és uszoda tanuszoda is egy olyan beruházás, amelynek céljai között, működtetési céljai között ott szerepel az, hogy a tanuszodában ingyenesen biztosítunk lehetőséget azoknak a gyermekeknek, akik mondjuk úszásoktatásban szeretnének részt venni. Nyilván ez önmagában nem fogja motiválni a gyermekvállalást, de számíthat abban, amikor az emberek elképzelik a jövőjüket, hogy hol képzelik el a jövőjüket, hogy milyen lehetőségeket látnak a gyermekeik, a családjuk számára ezek az infrastrukturális beruházások talán valamelyest nyomnak valamit a latban, amikor elképzelik az emberek, hogy vállalnak-e gyermeket egyáltalán vagy sem, vagy itthon vállalnak-e gyermeket vagy sem. Úgyhogy ezek a beruházások, ezek folyamatban vannak, ezeket szeretnénk a következőkben is folytatni.
De van olyan elképzelésünk is, amely például már nem csak mondjuk az oktatói teljesítményértékelésben veszi figyelembe azt, hogy kinek mennyi gyermeke van, hanem például tettünk javaslatot arra, hogy a fiatal oktatói pályázatoknál azok a hölgyek, akiknek kiskorú gyermeke van, azoknak a pályázati korhatára növekedjék, hiszen amikor ő gyermekgondozás otthon volt a pici gyermekkel, vagy éppen a várandóssága utolsó heteiben, hónapjaiban volt, hát akkor nem várható el tőle például, hogy tudományos munkát vagy oktatói tevékenységet folytasson, de ez az időszak beszámítson úgymond, ahogyan a munkaviszonyba beszámít, hogy beszámítson az akadémiai életpályába is, és ezt pozitív diszkriminációval értékeljük. Ez azt jelentené például, hogy ha mondjuk a pályázati korhatár 35 év egyébként, akkor azok a hölgyek, akik gyermeket nevelnek, azoknál a korhatárt mondjuk gyermekenként két évvel emeljük. Tehát akkor ők mondjuk egy gyermek esetében 37, kettőnél 39, stb. stb. versenyképesek ezekben a pályázatokban. Egyébként a magyar kormányzat ezt a javaslatunkat nagyon pozitívan fogadta, és az ösztöndíj tanács valószínűleg hamarosan az augusztusi ülésén ezt vitára fogja bocsátani, és amennyiben a tanácstagok is egyetértenek ezzel, akkor a jövő évi pályázati kiírásban ez már szerepelni fog. Én azt gondolom, hogy nyilván ez sem egy olyan közvetlen támogatás, amely a családokat segíti, de közvetve mégiscsak valami pluszt adhat azoknak az anyukáknak, apukáknak, családoknak, akik gyermekre, gyermeknevelésre vállalkoznak, gyermeket vállalnak.
Aztán van olyan konkrét elképzelésünk is, amely valamilyen módon az akadémiai életpályára vállalkozó családosokat segítené abban, hogy megmaradjanak ezen a pályán, és ebben valamilyen módon próbálnánk – hogy úgy mondjam – díjazni azt a bérben is, hogyha valaki gyermeket vállal. Tehát ugyanígy elsősorban azoknak az anyukáknak adnánk valamiféle pluszt, akik a gyermekükkel otthon maradtak mondjuk egy-két-három évig, akiknek kiskorú gyermeke van, satöbbi, hiszen nem egyszerű feladat egyszerre helytállni családanyaként, vagy akár családapaként, meg még mellette karriert is építeni. Úgyhogy ezeknek a beépítésén dolgozunk. Tehát próbálunk kidolgozni olyan modellt, amellyel valamiféle szorzókat, százalékokat, mutatókat, pluszokat beépítünk a bérrendszerbe. Nem könnyű egyébként, hiszen nagyon sok szempontot kell figyelembe venni.
Én emlékszem arra, amikor a családi háttérindexet betettük az oktatói teljesítményértékelésbe, micsoda felháborodás volt a kollégák körében, hogy mi köze az oktatói teljesítménynek ahhoz, hogy valakinek van gyereke, másiknak nincs. Mi köze ahhoz, hogy kiskorú a gyermeke, vagy már nagykorú, mi köze ahhoz, hogy van-e otthon olyan gyermek, aki esetleg mozgássérült, vagy valami miatt nem kortárs csoportban vesz részt a szocializációban. Ugyanilyen ellenállásokra vagyunk felkészülve a bérrendszer átalakítása során is, de ettől ez nem tántorít el bennünket abban, hogy kitaláljuk azt, hogy hogyan lehetne mégiscsak ezt valamiképpen díjazni. Nem egyszerű, mert sok szempontot kell figyelembe venni, másrészt meg nehezen tervezhető bármi ebben az országban.
Ön szerint miért csúszik egyre későbbre a fiatalok családalapítása?
Volt ebben nagyon sok szempont, nagyon sok tényező szerepet játszik. Eleve az, hogy átalakult az emberek élete. Ma már azok a hagyományos családmodellek is felbomlóban vannak, amelyekben még az én korosztályom is szocializálódott. Másrészt a társadalmi átalakulások egyre inkább a sikerorientációt helyezik előtérbe, a siker pedig nem mondjuk a sikeres családban, hanem mondjuk a sikeres bankszámlában, a magas bankszámlában mutatkozik meg, vagy abban, hogy milyen autód van, hova jársz nyaralni, stb. Éppen ezért az embereket egy ilyen társadalmi elvárás arra feszíti, hogy karriert építsenek, anyagi javakat, tárgyakat helyezzenek előtérbe, nincsen, hogy mondjuk esetleg családot alapítsanak. Másrészt az a bizonytalan tényező, amely mióta létezik Ukrajna, a bizonytalan, kiszámíthatatlan társadalmi, politikai, gazdasági környezet, az is nagyon a családalapítás ellen van, harmadrészt mondjuk a lakásviszonyok, gondoljunk arra, hogy két fiatal megpróbál összeházasodni, hogyha a szülők nem biztosítanak nekik lakást, vagy mondjuk esetleg a munkahelyük nem biztosít nekik valami legalább ideiglenes lakást, akkor szinte esélyük sincs arra, hogy saját pénzből vásároljanak egyet, mert vagy karriert építenek és pénzt hajszolnak, és majd esetleg tíz év múlva, húsz év múlva tudnak venni egy lakást, vagy esetleg örökölnek egyet a szülőkkel, vagy együtt élnek a szülőkkel egy többgenerációs családmodellben, csakhogy a korábban létező többgenerációs családmodellt ma már nem annyira preferálják. Egyébként már nem csak a fiatalok, hanem az idősebbek sem feltétlenül. Ezek a tényezők mind-mind-mind arrafelé tolják el a fiatalokat, hogy egyre később vállaljanak családot, aztán nyilván az elhúzódó tanulmányok.
Amikor még én kezdtem egyetemre járni, akkor teljesen nyilvánvaló volt, hogy egy ötéves egyetemi képzést öt év alatt befejez az ember, vagy kirúgták, vagy befejezte. Ma már ezekkel a halasztásokkal teljesen normális, hogy mondjuk egy 3 éves vagy 4 éves alapképzést valaki 6-7 év alatt végez el, és akkor sokan gondolkodnak, hogy hát tanulók, nincs önálló jövedelmem, majd akkor megyek férjhez, házasodom meg, akkor vállalok gyereket, amikor már saját jövedelmem lesz. Aztán mikor jövedelme lesz, akkor: „De hát milyen kevés ez a pénz?”, majd „Nem is éltem, nem is utaztam”… Szóval ezek mind-mind- mind oda vezetnek, hogy egyre kevesebben vállalnak mondjuk a húszas évek első felében egyáltalán olyan kötelezettséget, hogy állandó párkapcsolatot létesítsenek, és hát gyermeket vállalni meg úgy szerencsés, ha van egy működő család mögötted, melletted, akik segítenek abban, hogy a gyermek megkapja azokat a feltételeket, amelyek a fejlődéséhez a leginkább szükségesek.
Milyen felsőoktatáson kívüli programokkal, támogatásokkal lehetne ön szerint ösztönözni a családalapítást?
Először is sürgősen be kellene fejezni ezt a háborút! Ez a legfontosabb dolog, mert a háborúk alatt nemcsak a múzsák hallgatnak, hanem hogy úgy mondjam, épeszű ember nem feltétlenül vállal gyermeket, kivéve akkor, ha az életmentő, olyan értelemben, hogy a harmadik gyermeket sokan most vállalják el a kettő után. Akinek van két kiskorú gyermeke, az az apukának, meg hát a családnak is a túlélést jelentheti. De arra alapozni családmodellt, arra alapozni gyermekvállalást, hogy ez esetleg megmentheti az ember életét, ugye nem igazán szerencsés. Tehát amint befejeződik a háború, és akkor el lehet indítani olyan szociális programokat, olyan beruházási programokat, amelyek nem feltétlenül szociális támogatásként jelennek meg. Tehát nem pénzt kell adni szerintem a házasulandók vagy a párok kezébe, mert az nem biztos, hogy ösztönözné a gyermekvállalást. Olyan feltételeket, olyan körülményeket kellene teremteni itt Kárpátalján, a szülőföldünkön, amelyek olyan körülményeket biztosítanak, ahol egy pár nyugodt lehet, és biztos lehet abban, hogy a gyermeke meg fogja kapni azokat a feltételeket, amelyek a gyermek fejlődéséhez szükségesek. Működő egészségügy, működő oktatás az óvodától az egyetemig, működő infrastruktúra, utak, például nem napi 12-14 órás áramszünetek, állandó a vízszolgáltatás, és nem sorolom ezeket, tehát azok a körülmények, amelyeket elsősorban biztosítani kell ahhoz, hogy ne is legyen kérdés, hogy vállalok-e gyermeket vagy nem, hanem természetes rendje az életnek az, hogy hát igen, akinek eljön az az idő, hogy családot alapít, az gyermeket is vállal. Szóval, hogy ne is legyen kérdés igazából az, hogy jaj, de nincs rá elég pénzünk, jaj, hova fog járni a gyerek óvodába, jaj, milyen iskolába fogják kényszeríteni, tanulhat-e egyáltalán anyanyelvén, hol fogok dolgozni. Tehát ezek a társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális körülmények, beleértve, hogy legyen egy jó játszótér, ahova a gyerek elmehet, hogy legyenek olyan fejlesztési lehetőségek, hogy a gyerek ne adj isten tehetséges a zenében, a sportban, a nem művészetekben, akkor mindenütt megtalálja azokat a lehetőségeket, amelyek fejleszthetik. Szóval ezeket a feltételeket és körülményeket kellene megteremteni, hogy egy működő, prosperáló környezet inspirálja arra a családokat, hogy gyermeket vállaljanak, és akkor ezt még lehet esetleg ösztönözni, nem tudom én, a lakásépítési vagy lakásbérlési, vagy valamilyen ilyen szociális projektekkel. Lehet ezt még segíteni azzal, hogy mondjuk a munkahelyek részmunkaidős állást biztosítanak a gyermeket vállaló apukáknak, anyukáknak. Szóval sok mindennel lehet kiegészíteni, de amíg az alapok hiányoznak, akkor hiába adnánk minden fiatal párnak 10 ezer dollárt a kezébe, az nem biztos, hogy arra motiválná őket, hogy gyermeket vállaljanak, esetleg arra motiválná őket, hogy elköltözzenek innen, és valahol máshol alapítsanak családot.
